2015. szeptember 13., vasárnap

Pár torta a közelmúltból





Dobostortám ,babaváró torta és egy esküvői torta



A mai napon két tortát készítettem. Az egyik a dobostorta. Már többször készítettem  a család nagy örömére. Most megosztom veletek a receptjét. 




Dobostortám

Lapok hozzávalói:
12 tojás
24 deka porcukor
30 deka liszt
1sütőpor
Ezt az adagot két részre osztom, és kikeverem a piskótát belőle a szokásos módon: porcukor a tojássárgájával kikeverve, ebbe teszem a sütőporral elkevert lisztet, majd a tojás felvert habját. A szilikonos sütőpapírra felrajzolom a 26 cm -es köröket ( a tortakarika segítségével.)A fele kikevert tésztát képzeletben négy részre osztom, szépen elterítem a papíron, a felrajzolt körökön kicsit túlérjen és egyenletes legyen. 180 fokon kisütöm- pár perc a sütési idő. Vigyázzunk, meg ne égjen.Egy kés segítségével leválasztom a sütőpapírról és hűlni hagyom.  A másik adag tésztát is kisütöm ilyen módon. Összesen nyolc lapot kapok így.
Ezután elkészítem a doboskrémet.
Eddig mindig a „kiskukta” krémjét készítettem azonban pár alkalommal nem lett megfelelő a konzisztenciája, azaz nagyon folyékony lett. Tortás társaim is jártak így, ezért most egy másfajta krémet kísérleteztem ki és meg voltam elégedve vele.
Doboskrém eszerint:)
.
Hozzávalók:
7 egész tojás
25 deka porcukor
2,5 db(25 deka) LIDL-ben kapható kék színű csoki
plusz 6 gerezd főzőcsoki, ami ugyanott kapható, 52 % os kakaótartalmú
4 ek kakaó
Plusz 50 deka margarin és 20 deka porcukor (ezt a margarin lehet helyettesíteni vajjal.)
Elkészítése:
A 7 tojást a 25 deka kristálycukorral gőz felett besűrítem, amikor már forró, leveszem a gőz felől és beleteszem a csokoládét. Elkeverem jól, és lehűtöm.
A margarint kikeverem a porcukorral és a kakaóval. A lehűlt krémet ezzel majd összekeverem. Így egy jó konzisztenciájú krémet kapunk.
A tortalapokat megtöltjük és lehűtjük.
Ezután elkészítjük a tetejére a doboscukrot.
22 deka kristálycukrot melegítünk.(Ha rossz minőségű a cukor, akkor nem oldódik fel, hanem csomósodik.) Amikor feloldódott, beleteszek 6 csepp ecetet, és kávéskanál vajat, ezzel is elkeverem, és mehet a tortára. Ügyesen kell vele dolgozni, mert hamar megszilárdul. Egy hosszú kés hátoldalát vajba mártunk és ezzel bejelöljük a szeleteket. 
A kész doboscukor mehet a tortára. Nyomózsákkal és krémmel a széleit kidíszítjük. 
Az esküvői torta: ugyanúgy készült, mint a többi tortám, csokikrémmel, itt csak a vajkrém állagán változtattam, ami a burkolat alá megy. Újabban kókuszzsírral főzök, így a sütésnél is felhasználom ezt az egészséges növényi  zsiradékot. 
Azért tértem át a kókuszzsírral való főzésre, mert magas a koleszterin szintem. A koleszterinszint csökkentő gyógyszerekről elég rossz véleményeket hallottam, ezért gondoltam arra, a táplálékkal kellene csökkenteni a szintjét a szervezetben. Ez egy természetes növényi olaj. Antioxidánsban gazdag. Magas laurinsav tartalma miatt gombaölő és antibakteriális hatású.A vele elkészített ételek hosszabb ideig eltarthatók.  Cukorbetegek is fogyaszthatják, mivel lebontásához nincs szükség inzulinra. A fogyókúrákhoz is ideális, mert nem raktározódik el zsír formájában a szervezetben. És koleszterin mentes! nem olcsó,mert egy kiló 1400 Ft-ot kóstál.

Vajkrém: 

25 deka margarin
5 deka kókuszzsír
8 -10 deka porcukor
ezt simára keverem. Szebb alapot ad a burkolt tortáknak, mint a fele porcukor-fele margarin arányú vajkrém.  



  A díszítés a torta két szélére került, mert középre egy nászpár van tervezve. 
 A dobostorta:





Ez pedig egy régebbi tortám.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése